Mindannyian ismerősök vagyunk azzal a fogalommal, amikor valakinek olyan "jó kisugárzása" van. Különböző jelzőkkel illetjük azt is, ha szimpatikus, és azt is ha nem. Talán már te is átélted azt, hogy buszon közlekedve azt érezted, hogy valaki néz, és hátra kellett fordulnod. S mikor megtetted, egyből a másik szemébe néztél, aki hirtelen, zavartan kapta el a tekintetét. De az is megeshetett, hogy Te magad voltál a „néző” fél. Velem is megesett már, hogy látszólag ok nélkül bámultam valakit a metrón ülve. Nem tudtam megmondani, hogy miért vonzza az illető a tekintetem, de egyszerűen nem tudtam róla levenni a szemem…
Az energetikai testünkben tárolt információk meghatározó erővel bírnak, tudattalanul is cseréljük őket egymással. Kölcsönhatásban állunk. Életünk minden eseménye, gondolata és érzése lenyomatot hagy bennünk. Hogy lehet, hogy egy ártatlan óvodai mondóka az óvónő ölében ülve a mai napig mosolyt csal az ember szájára és melegséggel, szeretettel tölti el? A személy volt a meghatározó? A mondóka maga? Az óvodai légkör? Ez csupán egy kedves emlék és ettől nem több? Vagy mind-mind egyszerre egy bonyolult és szövevényes lenyomatot hozva létre, melyet energiatestünk elraktároz?